» Vetró Bodoni Zsuzsa laudációja

Vetró Bodoni Zsuzsát és Vetró Andrist szombaton, október 12.-én Ezüst Gyopár díjjal tüntette ki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Ezt a díjat két évenként adják romániai magyar pedagógusoknak a szovátai Teleki központban, a laudációkat az ünnepségen felolvassák és emlékkönyvben is megjelennek.

"Az isteni szikra mindenkiben megjelenhet, ahány ember, annyiféleképpen. Emiatt minden ember lehet művész, és egyetlen ember sem helyettesíthető másikkal, mert mindenki egyedi és megismételhetetlen"

Színi Bodnár Erika

Sokkal nehezebb és sokkal könnyebb dolga van a laudálónak, ha barátnőjének a pedagógusi pályáját szeretné méltatni.

Vetró Bodoni Zsuzsával majdnem egyidőben kerültünk a kézdivásárhelyi, ma az alapító Nagy Mózes nevét viselő reál-humán líceumba, pályánk annyi gondját, örömét, iskolánk jelenét, ünnepeit, hétköznapjait, "átkos" és "áldásos" korszakait együtt, egymás mellett éltük át. Mindig csodáltam szikrázó eszét, mérhetetlen szakmai tudását, egyenességét. Mindig tudtam és vallottam, hogy ennyi tudással, tehetséggel egyetemi katedrán volna a helye. Mindezekkel felvértezve sem volt soha tudálékos, grafikus-művész mivoltát, felkészültségét alkotásai, valamint tanítványainak a művei bizonyították, bizonyítják. Az alkotói mivoltot továbbadni, már az maga művészet. "Ne azt várjuk, hogy a  művészet váljon a mi számunkra hozzáférhetővé, hanem mi nyíljunk meg a művészet számára" - vallja Werner Hoffmann.

Vetró Bodoni Zsuzsa Kolozsváron született, tízéves korában kezdett rajzolni egy délutáni rajziskolában, és soha nem is gondolt arra, hogy a művészin kívül más pálya is létezik. Grafikusi diplomáját a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen szerezte meg 1975-ben, Feszt László mester tanítványaként. Férjét, Vetró Andrást követve került Kézdivásárhelyre.

"Nehezen szoktam meg, de nem bántam meg, hogy férjemet követve ide jöttem. Neki már kialakult ismeretségi köre volt, nekem nem volt senkim. Hosszú évekbe telt, míg a város majdnem összes iskoláját végigtanítva én is kezdtem meghonosodni Kézdin. Nagyon megszerettem ezt a tájat, amelyet ma is egyszerre szemlélek kívülről és belülről. Megszerettem a székely mentalitást, a hegyeket is megmozgatni képes akaraterőt és tettvágyat, amit már a gyermekekben is felfedezhettem. Az itteni emberek számára nincs lehetetlen."

Harmincöt évig volt iskolánk rajztagozatának grafika és festészettanára, tudván azt, hogy minden emberből lehet művész, de nem minden emberből lesz művész. A mester feladata az, hogy szeretettel ápolgassa a palántát, amiből virág lehet. A tanítvány, a szülő dolga a továbbiakban a palánta sorsa, jövője.

Azok a diákok, akik ötödikes kisdiákként a rajztagozatra iratkoztak, még naivan világra csodálkozó gyermekek voltak, akik négy év alatt hatalmas változáson mentek át, másként, érzékenyebben, érettebben láttak, művészi alkotásokat állítottak ki a céhes város múzeumában. Mindezt tették oly módon, hogy fikarcnyit sem veszítettek gyermeki őszinteségükből, rajzaikon megelevenedett a mesék világa, környezetük szépségei: városuk, iskolájuk, történelmünk nagyjai, irodalmunk remekei. A tanítványok mintha művészi hitvallásában is követték volna:

"Rajzolok, festek, teszem amit hitem szerint tennem kell. Összefüggéseket keresek ebben a csodálatos, kusza világban - meglátni és láttatni - ez a dolgom."

Pedagógusi munkájának sikerét bizonyítják elismert képzőművész, művészettörténész, formatervező volt tanítványai, a számtalan díj és dicsérő oklevél, melyet a Nagy Mózes Líceum rajztagozatos diákjai szereztek rangos kül- és belföldi pályázatokon.

Grafikus- művészként pályafutása három és fél évtizede alatt mintegy 70 hazai csoportos és egyéni kiállításon vett részt alkotásaival, külföldi tárlatai során Magyarországon, Franciaországban, Svájcban szerepelt, munkái ott vannak kanadai és németországi magángyűjteményekben is.

Henri Perruchot szerint "Rajzolni annyi, mint utat törni egy láthatatlan vasfalon át, amely elválasztja azt, amit érzel attól, amire képes vagy".

Vetró Bodoni Zsuzsa ilyen utat tört önmagának és mindazoknak, akiknek az a szerencse adatott, hogy tanítványai lehettek.

Lehet, hogy nekünk, pedagógusoknak valahol pályánk delelőjén lenne legnagyobb szükségünk arra, hogy díjakat kapjunk, hogy megerősítsenek munkánk eredményességében, de a visszatekintő ember számára is felbecsülhetetlen érték a pályatársak elismerése.

A díjhoz gratulálunk, az alkotáshoz ihletet, egészséget kívánunk!

Józsa Irén